A webáruház használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Bezár
Termékek Menü
0

Van-e szükség fehérjeporra?

Van-e szükség fehérjeporra?

Kezdő sportolóknál és a témában kevésbé jártas, de az egészségükkel törődő embereknél gyakran merül fel az a kérdés, ami a profiknál ma már szinte sohasem: kell-e egyáltalán fehérjeport fogyasztani? Nézzük meg ezt egy másik példán keresztül!

Van-e szükség mobiltelefonra?

A rövid válasz egyértelműen az, hogy nincs. Meg lehet lenni nélküle? Persze, hisz 25 éve mé g nem is nagyon léteztek, és mindenki jól megvolt úgy is, sem az üzleti, sem a magánéletben nem okozott súlyos károkat a hiánya, mindenki tette a dolgát, használta a vonalas telefont (ha épp volt) és megoldott mindent, amit kellett. Amikor a mobilok elkezdtek megjelenni, a legtöbbek reakciója akkor is az volt, hogy nekik ez felesleges, drága és akinek van, az csakis felvágásból használja.

Aztán eltelt 20 év, és ma már kevés olyan, 10 évesnél idősebb, ember van, akinek ne volna mobiltelefonja, aki könnyedén megválna tőle és aki ne élvezné, hogy mennyire megkönnyíti az életét. Továbbra is igaz, hogy lehet mobil nélkül élni (persze van, aki nem így érez), de ki merné állítani, hogy nem teszi sokkal kényelmesebbé az életet, és ne akadnának olyan helyzetek, amikor igenis nélkülözhetetlen.

Ugyanez a helyzet a fehérjeporokkal is. Lehet nélkülük élni, fejlődni, izmosodni? Természetesen igen. Ugyanakkor egyértelmű, hogy könnyebbé, kényelmesebbé teszik életünket (étrendünkbe beépülve) és vannak olyan helyzetek, amikor igenis gondot okozhat hiányuk.

Hisz ki tudja könnyedén megoldani iskola, munka mellett, hogy minden étkezés mellé a szükséges, jó minőségű fehérjét is bevigye? Kinek ne volna sokkal kényelmesebb és gyorsabb egy könnyű, egészséges fehérje shake-et meginni gyakorlatilag bárhol és bármikor?

Ha pedig valaki vegán étrendet folytat, netán valamilyen érzékenységben szenved (pl. gyakori tej, laktóz vagy állati fehérje érzékenység), akkor számára komoly gondot is okozhat a szükséges fehérjemennyiség bevitele, fehérje kiegészítő nélkül.

Persze az étrend gerincét továbbra is a normál táplálékok kell, hogy adják, a napi szükséges fehérjemennyiség (0,8-2,2 gramm/testsúlykilogramm) legalább fele szilárd táplálékokból kell, hogy származzon. Bármilyen egészséges és tiszta fehérjeporok is léteznek ma már, senki sem mondja, hogy ezentúl csak fehérjeporokat fogyasszunk, komoly gyártó sohasem buzdítana arra, hogy a normál, egészséges fehérjeforrásokat kizárólag kiegészítőkkel helyettesítsük.

A fehérjeporok - ahogy elnevezésük is sugallja - kiegészítők, viszont ilyen minőségükben igenis komoly segítséget jelentenek a sportolók és minden egészségtudatos ember számára, ezért igenis szükség van rájuk.

Szerencsére ma már komoly a választék kiegészítők terén is, így mindenki könnyen megtalálhatja a számára megfelelőt. A lényeg, hogy teljes értékű, egészséges, természetes fehérjeport fogyassz, és légy tisztában a hosszú távú fogyasztás lehetséges következményeivel, ha allergén (pl. tejalapú), adalékolt fehérjeport fogyasztasz. Teljesen hipoallergén (azaz allergiás reakciót nem okozó) fehérje a növényi fehérje lehet, teljes értékű növényi fehérje pedig például a csíráztatott barna rizs fehérjéből készülő fehérjepor.

Ha pedig teljesen természetes, vegyszer és édesítő nélküli fehérjeport fogyasztasz, akkor az épp ugyanolyan élelmiszer, mint amiket egyébként is eszel, sőt a legtöbbnél még lényegesen tisztább, egészségesebb is, hisz adalékoktól és tartósítószerektől mentes. A más összetevőket nem tartalmazó barna rizs fehérjében az aminosavak is természetes formában vannak jelen, közvetlenül a barna rizsszemből kivonva, természetes eljárással (tehát nem szintetikus aminosavak, utólagosan hozzáadva). Így az ideális BCAA egyensúly és a glutamin is természetes - ezért jobban hasznosítható - formában található meg benne.

Különösen figyelj tehát a fehérjebevitelre, és ne félj a fehérjeporoktól, csak mindig nézd meg jól, hogy pontosan mit is fogyasztasz.

Jó egészséget és jó sportolást kívánunk kiegészítőkkel vagy nélkülük!

www.rizsfeherje.hu

Ha tetszett cikkünk, ha érdekel, hogyan lehetsz izmosabb, csinosabb, egészségesebb, vagy csak szeretnél elsőként értesülni különleges ajánlatainkról, esetleg szerdánként nyerni egy doboz Naturize-t, akkor iratkozz fel hírlevelünkre itt!
Ingyenes, szóval mit veszíthetsz? :)

Tartalomhoz tartozó címkék: blog