A webáruház használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Bezár
Menü

A leggyakoribb "ellenérvek"

A leggyakoribb "ellenérvek" "Ellenérvek", amik a fehérjefogyasztás, és a növényi fehérje, kapcsán felmerülnek. Mert az állati kiegészítők legalább 30 éves előnyben vannak a növényiekkel szemben, így hívői bázisuk is nagyobb. Márpedig ha valaki mélyen hisz valamiben, akkor nagyon nyitottnak kell lennie ahhoz, hogy olykor mégis kritikusan gondoljon saját meggyőződésére, megvizsgálja, tényleg van e objektív alapja.
Biztos, hogy tény? Biztos, hogy semmi sem tud repülni, ami nehezebb a levegőnél? Biztos, hogy senki sem akar majd számítógépet otthonra? Biztos, hogy lapos a föld? Egykor ezeknek az állításoknak is sok hívője volt…

Nézzünk tehát pár „állítást”, amit a legtöbben azért használnak, hogy inkább (el)gondolkozni se kelljen.
 
„Nincs szükség kiegészítőkre, mert már így is túl sok fehérjét fogyasztunk”
Ez részben igaz, hisz, ha valakinek az étrendje kiegyensúlyozott, megfelelő arányban tartalmazza a fehérjét, zsírt, szénhidrátot, annak valóban nincs szüksége másra. Ugyanakkor tudjuk, hogy a legtöbbek étrendje nem ilyen, hanem alkalomszerű, szénhidrát, liszt és cukor dús. Másrészt hiába tartalmaznak az ételek összességében elég fehérjét, ha ez a szükségesnél lényegesen több szénhidráttal, zsírral és kalóriával is jár. Hiába van minden ételben valamennyi fehérje, ha a kerülendő szénhidrátokból, kalóriából arányosan sokszoros mennyiséget tartalmaznak. Mire elérjük velük a szükséges fehérjemennyiséget, addigra már a hízáshoz vezető kalóriaszintnél járunk.
 
„Sima táplálékból is bevihető a fehérje”
Ez tökéletesen igaz. Csakhogy csapvízből is megoldható a napi folyadékmennyiség pótlása, mégis értjük, hogy miért is van igény palackozott vizekre. Egy természetes, allergénmentes fehérjepor ugyanolyan élelmiszer, mint amit egyébként is fogyasztunk, csak – jó esetben – még sokkal tisztább is, felesleges adalékok, tartósítószerek, színezékek és persze extra kalória, zsír nélkül.
Egyáltalán nem kötelező tehát a kiegészítő (vagy a palackozott víz) fogyasztása, de nagyon megkönnyíti az elégséges, kiegyensúlyozott napi bevitel biztosítását, természetesen a normál táplálékok mellett.

Hogy miért jó ez neked? Mert úgy tudod a napi, szükséges fehérjemennyiséget biztosítani, hogy közben nem kell aggódnod az extra kalóriák, zsír- vagy szénhidrátbevitel miatt sem.
 
„A növényi fehérje sosem teljes értékű”
Ez, a legtöbbször hallott tévhit szerencsére ma már egyre ritkábban merül fel. Mert bár valóban nem minden növényi fehérje teljes értékű, ma már létezik olyan fajta, mely önmagában is teljes, azaz tartalmazza mind a 9 esszenciális aminosavat. Ilyen például a barnarizs-fehérje, ezt a tényt pedig számos kutatás, köztük a számunkra, a Foodanalytica Kft által elvégzett vizsgálat is bebizonyította. Kevés, ennyire könnyen igazolható dolog van a táplálkozás világában, így a teljes értékűségről nem is érdemes tovább beszélni.

Hogy miért jó ez neked? Mert allergénmentes formában tudod ugyanazt az izomépítő hatást elérni, mint amit állati kiegészítővel, ezért sem az allergénektől, sem az érzékenység kialakulásától nem kell tartanod.
 
„De mi van a növényeket érintő GMO-val, vegyszerekkel, nehézfémekkel?”
Ez valóban veszély lehet, amennyiben nem ellenőrzött, nem többszörösen bevizsgált termékről beszélünk. A barna rizst a GMO problémaköre szerencsére kevésbé érinti, a vegyszereket illetően viszont valóban akkor mehet biztosra az ember, ha bevizsgált, minőségi terméket választ. A Naturize nemcsak igazoltan GMO-mentes, de több, mint 250 féle vegyszer és növényvédő szer jelenlétét is vizsgálták benne, és az eredmények minden esetben igencsak megnyugtatóak voltak. A legtöbb érték még a mérhetőség határát sem érte el, nemhogy az egészségügyi határértéket.

Miért jó ez neked? Mert nem kell aggódnod a nem kívánt anyagok bevitele miatt sem, gondoskodunk róla, hogy csak azt fogyaszd, amire szükséged van.
 
„Nekem nincs szükségem fehérjére, csak a gyúrósoknak”
Az esszenciális aminosavak épp azért esszenciálisak, mert minden embernek szükségesek a szervezet egészséges működéséhez, és mindenkinek kívülről, tápanyagokkal kell bevinnie őket. Így tehát nemcsak a gyúrósok járnak rosszul, ha erre nem figyelnek, mert az egészségére mindenkinek ügyelnie kell. E mellett persze az sem árt, ha formásak, feszesek vagyunk, nem pedig puhák és zsírosak, mégha a kiegészítő továbbra is csak kiegészíti az amúgy is fehérjére épülő, egészséges étrendet.
 
Miért jó ez neked? Mert egy fehérjeporral gyorsan, könnyen, kényelmesen tudod biztosítani a szükséges aminosavakat, akkor is, ha egy-egy étkezés kimaradna, ha megéheznél, vagy ha edzés után adnád meg izmaidnak mindazt, amire szükségük van. Egészség és jó forma, boldog élet enélkül aligha létezhet.
 
Ha pedig kiegészítőt választasz, jól gondold meg, hogy tiszta, természetes fehérjét akarsz e fogyasztani, vagy pedig adalékokat, szóját, íz módosító, mesterséges aromákat csak azért, hogy amit iszol, egy kicsit finomabb legyen. Ahogy vitaminokat vagy gyógyszert sem az íz, hanem a hatás alapján választunk, úgy a fehérjeport is a beltartalom, hatás szerint rangsoroljuk.
 
Lehet, hogy a kollégák még mosolyogva súgnak össze a dohányzószoba felé menet, ha te inkább egy fehérjeturmixot iszol, nem pedig a büfé felé veszed az irányt, de mint tudjuk, mindig az nevet, aki utoljára nevet. Amikor pedig irigykedve nézik majd, hogy neked nem a pocakod kerekedett az elmúlt időszakban, érdeklődve kérik majd ki tanácsodat, hogy mi is az, amit inni szoktál.
Nem genetika, nem fogyókúra, hanem odafigyelés és egészséges, fenntartható életmód. Erre van szükség!

www.rizsfeherje.hu

Tudj meg többet a Naturize-ról itt:

Miért épp a barna rizs?

Mi a gond a tejsavóval?

Mi a helyzet, ha sportolsz?

Mit is tartalmaz és hogyan készül?

100% pénzvisszafizetési garancia,

Ingyenes szállítás 20.000 Ft felett!

Ha tetszett cikkünk, ha érdekel, hogyan lehetsz izmosabb, csinosabb, egészségesebb, vagy csak szeretnél elsőként értesülni különleges ajánlatainkról, esetleg szerdánként nyerni egy doboz Naturize-t, akkor iratkozz fel hírlevelünkre itt!
Akcióink 90%-át csak itt hirdetjük meg, ingyenes, szóval mit veszíthetsz? :)

Tartalomhoz tartozó címkék: blog

Keresés