A webáruház használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Színtiszta fehérje (akkor is, ha nem sportolsz).

Motiváció

Aki valaha sportolt rendszeresen, az tudja, milyen jó érzés is erősnek, fittnek lenni. Aki tudatosan táplálkozik, az szintén megtapasztalhatja ennek előnyeit, a jobb egészséget, a formásabb alakot, ami nagyon motiváló tud lenni.

Ugyanakkor mindenkivel előfordul néha, hogy kicsit lustább, kicsit kisebb a motiváció, aki még csak most vág bele az egészbe, annak gyakran a kezdő lökés hiányzik, valami, ami segít elkezdeni. Mert tudjuk, minden kezdet nehéz, de ahogy jönnek az eredmények, egyre könnyebb lesz.

Sok mindenhez van szükség motivációra, de míg mondjuk az iskolába vagy a munkahelyre járás (általában) nem opcionális, addig gyakran előfordul, hogy az embernek szüksége van némi motivációra, hogy belekezdjen a rendszeres, intenzív sportolásba, főleg, ha hosszabb időszakot hagyott ki.

Sokféle eszköz létezik, hogy rávegyük magunkat a mozgásra, ilyen például a tükör, a mérleg vagy egy jó alakú kolléga, de kiváló motivációt jelenthet egy táplálék kiegészítő is, például egy prémium Naturize fehérjepor vásárlása. Persze nekünk már tényleg mindenről a fehérje jut az eszünkbe, de ez tényleg működik.

Hogy miért?   

Elsősorban azért, mert aki vesz egy doboz fehérjét, az egyúttal elindul a tudatosabb táplálkozás, a sportosabb, egészségesebb életmód felé is, hisz költött rá, nyilván nem hagyja majd, hogy „befektetése” kárba vesszen. A fehérjés doboz ott figyel majd a polcon és mindig emlékezteti rá, hogy már tett egy lépést a formásabb alak felé, miért is állna meg félúton (az edzőterem futópálya, uszoda felé)? Hisz ő most már sportol, komolyan veszi a mozgást, odafigyel a táplálkozásra is!

Az edzések is sokkal hatékonyabban fognak menni egy egészséges fehérjeporral. Nem csak azért, mert izmoknak így elegendő aminosav áll majd rendelkezésre a regenerációhoz és növekedéshez (hisz ez normál táplálékokkal is biztosítható), hanem azért, mert így lélekben is jobban rákoncentrál majd az izom fejlődésére, alig várja már, hogy edzés után igyon egy jó kis fehérjeturmixot, és szinte érezze, hogy egy picit aznap is jobb formába került.

A fehérje nem placebo, senki sem kérdőjelezi meg, hogy a szervezet működéséhez elengedhetetlen. Minden jobban működik azonban - az edzés, a táplálkozás is sokkal hatékonyabb - ha fejben is rákoncentrálunk. Súlyzós edzések esetén, amikor az izomtömeg növelése a cél, sokkal hatékonyabb lesz az edzés, ha - az agy-izom kapcsolatot megteremtve - vizualizáljuk is az izom mozgását, növekedését a gyakorlat végrehajtása közben. Állóképességi sport esetén pedig mondani sem kell, mennyit számít, ha fejben is ott van az ember. Hisz tudjuk: amikor az agy már feladná, az izom még tovább működik.

Ugyanez igaz a táplálkozásra is, és ezért is tud különösen hatékony lenni a fehérjeturmix fogyasztása. Szinte érezni, ahogy táplálja a testet, hogy a szervezetnek jót tesz, ezért a hasznosulása is sokkal jobb lesz. Már csak azért is elmegy az ember edzésre, hogy utána megihassa a jól megérdemelt fehérjeturmixot. Edzés előtt fogyasztva pedig végképp nem lehet kibúvó egy-egy beeső, "jobb" program, hisz hagyományosan sem mozi, sem hamburgerezés előtt nem fogyasztunk fehérjeport. :)

Bele kell vágni tehát minél előbb, mert mi is az egyetlen dolog, ami mindig átlendít a holtponton, ami mindig erőt ad majd, hogy tovább folytassuk az új, egészségesebb étrendet, hogy újra meg újra lemenjünk az edzőterembe, kimenjünk a futópályára? Az EREDMÉNYEK!

Semmi sem ösztönöz úgy a mozgásra, az új étrend, új elhatározások betartására, mint amikor látjuk az eredményét. Semmi sem segít annyira lemondani egy újabb szelet tortáról, mint az öröm, amikor elkezdenek a kockák megjelenni a hason. A tükörnél - és a benne megjelenő eredményeknél - nincs jobb motivációs eszköz!

Nyerj további erőt és motivációt ezekből a cikkekből:

7 dolog, ami a kisportolt (és sikeres) embereket jellemzi

Miért eddzél nyáron is? A siker (vagy kudarc) legfőbb oka!

Szeretet, idő, élet

Pillangó hatás - hogyan változhat meg az egész életed, a táplálkozás révén?

21 napos kihívás

Készség és tehetség

Tudd, hogy meg lehet csinálni

A boldogság egyik receptje

A negatív érvelés pszichológiája

(Ne) fogd a genetikára!

Este is fogyasztható egészséges idézetek

TERMÉKEK/VÁSÁRLÁS

 

Keresés