A webáruház használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Bezár
Menü

Allergén (állati) kiegészítők

Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy csak az állati fehérje lehet teljes értékű (azaz mind a 9 esszenciális aminosavat tartalmazó), csak azzal lehet megfelelően izmot építeni. Szerencsére ez ma már egyáltalán nem igaz, sőt, a gyengébb minőségű tejsavóknál gyakran fordul elő, hogy nem tartalmazzák az ígért aminosav és fehérjemennyiséget. Az idehaza elvégzett vizsgálatok során mind a bevizsgált tejsavó izolátum, mind pedig a marhafehérje esetében voltak olyan aminosavak, melyek értéke a nullához közelített, így ahogy nem igaz, hogy egy növényi fehérje sohasem teljes értékű, éppúgy az állati fehérjével sem mehetsz mindig biztosra.

A legnépszerűbbek az állati fehérjeporok, mivel azokhoz a legkönnyebb hozzájutni, és a nagy mennyiségű gyártás miatt már egészen alacsony áron is elérhetőek. A legtöbben tejsavót, olykor marhafehérjét fogyasztanak, melyek általában teljes értékű aminosav profillal rendelkeznek, és gyakran kimondottan finomak is (ami persze az alapos édesítésnek és aromázásnak köszönhető).

Ha finomak és jók is, akkor mégis mi a gond velük?

A tejsavóval kapcsolatos legközismertebb probléma, hogy az emberek kb. 30%-a eleve nem fogyaszthat tejalapú termékeket, de mások is tapasztalják, hogy a tejsavó puffasztja őket, nem jól emésztik. Allergén tulajdonsága miatt így hosszabb távon azoknál is problémát okozhat (pl. ízületi fájdalmak, kiütések, tej-, pollenallergia kialakulása), akik korábban teljesen tünetmentesek voltak.

A nagy mennyiségű állati fehérje fogyasztást a szakemberek eleve nem javasolják, mivel az megterheli a májat, vesét, vizesíti az izmokat és hajlam esetén akár súlyos köszvényt is kialakíthat.

A tejsavó allergén mivolta volt a legfőbb oka a marhafehérje megjelenésének is, mivel látszólag igen jó alternatívát nyújt: teljes értékű fehérje, ami nem tejből készül és a marhahús amúgy is jó izomépítőként van elkönyvelve. Ez eddig jól is hangzik, de sajnos a valóság ennél árnyaltabb. Egyrészt a tejallergiások számára egyáltalán nem javasolt a marha fogyasztása, az úgynevezett keresztallergia miatt (hisz a marhának mégis csak van némi köze a tejhez), másrészt pedig a vizsgálatok során az aminosav profilja is igen gyászos képet mutatott. Ez persze nem is csoda, ha megvizsgáljuk az előállítási módját. A fehérje általában a marhának azon részeiből kerül kivonásra, melyek már csak hulladéknak volnának jók: inak, porcok, fülek, nyesedékek.

Ennek eredménye egy igen gyenge, bizonyos fajtákból a nullához közelítő aminosav profil. További rossz hír, hogy a különböző betegségek megelőzése érdekében gyakran antibiotikumokkal, gyógyszerekkel kezelik a marhákat, melyek a marhafehérjébe koncentráltan kerülhetnek be. Több tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a rendszeres, nagyobb mennyiségű marhahús fogyasztás jelentősen növeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. Így ha mindenképp állati fehérjét szeretnél fogyasztani, akkor inkább egy minőségi tejsavót válassz, mintsem marhafehérjét.

Mit tartalmaz a legtöbb, ma kapható fehérjepor?

Nézzük meg egy népszerű tejsavó fehérje összetevői listáját:

Protein Matrix Comprised Of (Whey Protein Concentrate [Milk], Whey Protein Isolate [Milk], Calcium Caseinate [Milk], Micellar Casein [Milk], Milk Protein Isolate [Milk], And Egg Albumin [Egg]), Glutamine Peptides [Wheat], Richmix Sunflower Powder Consisting Of (Sunflower Oil, Corn Syrup Solids, Sodium Caseinate [Milk], Mono- & Diglycerides, Dipotassium Phosphate, Tricalcium Phosphate, Lecithin [Soy], And Tocopherols), Dutch Processed Cocoa Powder, Polydextrose, Natural & Artificial Flavors [Soy & Milk], Nutrisperse MCT Powder Consisting Of (Medium Chain Triglycerides, Non-Fat Dry Milk, Disodium Phosphate, And Silicon Dioxide), Cellulose Gum, Sucralose, Acesulfame Potassium, A²Zorb (Papain And Bromelain).

Biztos mindegyiknek meg van a célja és szerepe, de nem érzed ezt kicsit soknak és főleg ellenőrizhetetlennek? Nem csoda, ha eddig tartottál tőlük, ráadásul ezek azok az összetevők, amiket a gyár saját bevallása szerint tesz bele.

Persze ez mind az egészségre ártalmatlan, máskülönben hogy is kerülhetne bele, nem igaz? Egy biztos, abból még senkinek sem lett baja, hogy nem fogyasztott rendszeresen édesítőket, stabilizáló anyagokat, állag és íz javítókat.

Hacsak nem vagy a tejsavó gyárak által szponzorált, profi testépítő, azt javasoljuk, hogy kétszer is gondold meg a csoda összetevők fogyasztását, és ha mégis tejsavót választasz, olvass utána alaposan az összetételnek és csak a legmegbízhatóbb márkákat válaszd!

Kapcsolódó cikkek:

A tejsavó mellékhatásai

Szól még bármi az állati fehérjeporok mellett?

Túlzott fehérjebevitel? Növényi, vagy állati?

Kettős vakteszten bizonyított a barna rizs fehérje

TERMÉKEK/VÁSÁRLÁS

Keresés