A webáruház használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Színtiszta fehérje (akkor is, ha nem sportolsz).

A sikeres fogyás „veszélye”

A sikeres fogyás „veszélye”

Írtunk már az összes fogyókúra legnagyobb titkáról, ami röviden az, hogy (szinte) mindegyik működik. Többségükkel nem az a probléma, hogy ne lehetne velük fogyni, hanem, hogy nem fenntarthatóak. Egy szigorú étrenddel igen gyors eredményeket lehet elérni, csakhogy ezek nem lesznek tartósak, mert ha az étrend túl szigorú, akkor hosszú távon igen nehéz lesz tartani. Az ember elkezd alkudozni magával, először csak pár fogást enged vissza, egy-két csaló étkezést, hisz most még belefér, látszólag nem is okoz ez semmilyen, azonnali problémát. Aztán egyre gyakoribbak lesznek ezek az alkalmak, mígnem lassan visszatérnek majdnem ugyanazok, a korábbi ételek, így szép lassan az eredmények is eltűnnek.

Van azonban egy másik pszichológiája is a fogyásnak, ami miatt a legtöbb, látványos eredmény gyakran nem bizonyul tartósnak. Ez pedig az, hogy azt gondoljuk: ha egyszer sikerült, bármikor sikerülni fog. Hiszen egyszer már bizonyítottad, hogy meg tudod csinálni, akkor tehát bármikor meg tudod csinálni, gondolhatod. És bár ez elvben teljesen igaz is, a gyakorlatban inkább úgy néz ki, hogy egyszer megcsinálod, aztán soha többet, de a tudat végig ott lesz, hogy ha akarnád, menne.

Épp mint a dohányos viccben: "a cigiről könnyű leszokni, nekem már többször is sikerült…"

A fogyás esetében is megjelenik ugyanez a megközelítés, ráadásul a cigihez képest még a külső/belső kényszer is kisebb, hogy újra megpróbáld, hisz a túlsúlyt többen gondolják esztétikai problémának, mintsem egészségügyinek.

Az élet sok területén megfigyelhető az egyszeri „csodák” jelensége (gondoljunk csak az egyszámos előadókra, az egyfilmes sztárokra, vagy épp az egyszeres bajnok sportolókra), de a táplálkozásban nem sok értelme van az egyszeri sikernek. Mert ha volt valaha egy nagy győzelmed, akkor a díjat, az érmet már senki sem veheti el tőled. Ha viszont egyszer sikerült kockásra gyúrnod a hasad, attól azt még könnyen elveszítheted. A formás múlt pedig nem sokat számít a jelenben, nézegetheted a régi fotókat, a jelenlegi formádon az mit sem változtat. A megfelelő étrend nem egy egyszeri cselekvés, vagy eredmény, hanem egy egész életen át tartó folyamat.

Ismerős az, amikor valakitől megkérdezed, hogy sportol e, és azt válaszolja, hogy régebben kézilabdázott/focizott/futott 15 évig? Vajon mit gondol, hogy az évekkel ezelőtti sportteljesítmény majd kitart élete végéig, azaz többet már nem is kell erre figyelnie?

Az étrendben, a mozgásban nem hivatkozhatsz a múltra, a történelemkönyvek nem jegyzik fel az egykori eredményeidet. Az számít, hogy most milyen a formád, most milyen az egészséged.

És bár az alakodat vissza tudod rontani, ha abbahagyod a formásító életmódot, a jó hír, hogy hamar vissza is tudod nyerni, ha visszatérsz a követendő étrendhez.

Tudod, hogy egy jelentősebb, akár 15-20 kilós túlsúlyról mennyi idő alatt kerülhetsz csúcsformába, 10% körüli testzsír százalékkal, kockás hassal? 3 év? 1 év? Valójában mindössze 2-3 hónap alatt! Csakhogy ez olyan extrém erőfeszítést és étrendet igényel, ami hosszú távon nem nagyon követhető, a versenyformát még a profik sem tartják hosszú távon.

A megoldás

A lényeg az, hogy egy fenntartható, hosszútávon követhető életmódot alakíts ki, és ne is hagyd abba. Ne áltasd magad azzal, hogy ha akarnál, úgyis bármikor le tudnál fogyni a csodadiétáddal, hanem vágj bele, és csináld is meg, de ne csodadiétával.

Nem kell azt hinned, hogy a fogyás könnyű (hisz neked is már számtalanszor sikerült), mert bár rövidtávon tényleg az, a tartós fogyás, a fenntartható jó forma elérése nem könnyű annak, aki hízékony. Egy lassabb eredményekkel, kevesebb lemondással járó étrendre van szükség, amely a fehérjére épül, jó zsírokat, többnyire gluténmentes szénhidrátokat tartalmaz, a keményítős fajtákat pedig inkább csak a nap első kétharmadában illetve sportolás környékén. Zöldségből és fehérjéből viszont annyit ehetsz, amennyi jól esik, így éhezned sem kell, ami szintén nagyban segíti a fenntarthatóságot.

A tartósan jó forma eléréshez nemcsak az étrended, hanem a gondolkodásod is át kell alakítanod, de hidd el, megéri.

Pár konkrét tanácsért, részletért nézz körül blogbejegyzéseink között!

Teljes értékű, természetes fehérjeporért kattints ide: http://www.rizsfeherje.hu/vasarlas

Kapcsolódó cikkek:
Lapos has, izmos test és egészség – egyben minden, amit tudnod kell! - 1. rész
Lapos has, izmos test és egészség 2 – az elmúlt év cikkei, melyekről tudnod kell!

www.rizsfeherje.hu

Tudj meg többet a Naturize-ról itt:

Miért épp a barna rizs?

Mi a gond a tejsavóval?

Mi a helyzet, ha sportolsz?

Mit is tartalmaz és hogyan készül?

100% pénzvisszafizetési garancia,

Ingyenes szállítás 20.000 Ft felett!

Ha tetszett cikkünk, ha érdekel, hogyan lehetsz izmosabb, csinosabb, egészségesebb, vagy csak szeretnél elsőként értesülni különleges ajánlatainkról, esetleg szerdánként nyerni egy doboz Naturize-t, akkor iratkozz fel hírlevelünkre itt!
Akcióink 90%-át csak itt hirdetjük meg, ingyenes, szóval mit veszíthetsz? :)

Tartalomhoz tartozó címkék: blog

Keresés